Miért különbözik a tanév rendje a köznevelésben és a szakképzésben?

Többek között a tavaszi szünet időpontja is eltérő.

  • Székács Linda

A köznevelésben tanulók számára március 28-tól április 7-ig, a szakképzésben tanulóknak viszont március 28-tól csak április 3-ig tart majd a hamarosan kezdődő tavaszi szünet.

De nem ez az egyetlen tanítási szünet, aminek eltér az időpontja attól függően, hogy a diák közoktatásban vagy szakképzésben tanul-e, hiszen a szakképzésben tanulóknak a téli vakáció is rövidebb volt.

Ez egyébként számos többgyerekes családot is kellemetlenül érinthet, hiszen ha az egyik gyerek a köznevelésben tanul, a másik viszont szakképzésben, az felboríthatja a szünetekben tervezett utazásokat, üdüléseket is, arról nem is beszélve, hogy a buszjáratok a közneveléshez alkalmazkodnak, így nem egyszer kaptunk már olyan visszajelzést, hogy hiába várta a meneterend szerinti buszt egy szakiskolás, az nem jelent meg a várt időpontban, mert a köznevelésben tanulók még tartó szünete miatt nem közlekedett.

Miért különböznek?

Korábban mind a szakképzésben, mind a köznevelésben tanulók számára megegyező volt a tanév rendje, ez azonban a szakképzési törvény 2023-as módosításával megváltozott. Az intézkedést a kormány azzal indokolta, hogy a szakképzésben tanulóknak nyáron szakmai gyakorlaton kell részt venniük, amit a korábbi köznevelési tanév rendje nem vett figyelembe, az új viszont már igen.

Az egyébként továbbra is azonos mindkét tanév rendjében, hogy a tanév 179 tanítási napból áll, és a felvételi eljárás, beiratkozások, érettségik időpontjai is azonosak.

A szakképzési tanév rendjét itt, a köznevelési tanév rendjét pedig itt nézhetitek meg.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.