Lemondott a Harvard Egyetem antiszemitizmussal vádolt elnöke

Claudine Gay visszatér a tudományos munkához és folytatja oktatói tevékenységét.

  • Tornyos Kata

Lemondott a Harvard Egyetem elnöke, miután felmerültek plágiumvádak és heves kritikát kapott a kampuszon az antiszemitizmusról tett megjegyzései miatt – olvasható a BBC-n.

Claudine Gay az MIT és a Pennsylvaniai Egyetem vezetőivel együtt az amerikai képviselőház előtt meghallgatáson vettek részt, mert az ország egyetemein elszaporodtak a szélsőséges, antiszemita megnyilvánulások, tüntetések az október 7-e óta zajló izraeli-palesztin háború miatt. Arra a kérdésre, hogy a zsidók kiirtására való felszólítás megfélemlítésnek minősül-e egyik vezető sem adott egyértelmű választ, szerintük a kontextustól függ. A meghallgatást követően a Pennsylvaniai Egyetem rektora, Liz McGill beadta lemondását, és az erre irányuló követelések megfogalmazódtak a másik két egyetemi vezetővel szemben is.

Annak ellenére mondott le Gay, hogy közel 700 alkalmazott állt ki mellette egy levélben, és az egyetem közölte, hogy a viták ellenére megtarthatja az állását. A levelében, amelyben közölte lemondását, azt is kifejtette, hogy az egyetem érdekében döntött a távozás mellett. Azt mondta, hogy az elmúlt hetekben személyes fenyegetéseket és faji gyűlöletet tapasztalt.

Az 53 éves vezető hat hónapig töltötte be az elnöki pozíciót. Ö volt az első fekete személy és második nő, akit kineveztek az Borostyán-ligás egyetem vezetésére. Claudine Gay hivatali ideje volt a legrövidebb az egyetem 388 éves történelmében.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.