Hogyan működik az egyetemi átsorolás? Mutatjuk mit tegyetek, és mit ne

Az önköltségesek ne csüggedjenek, az államira felvettek pedig figyeljenek oda. Mindkét képzési formából át lehet kerülni a másikba, ha jól tanul az ember, vagy ha éppen az ellenkezőjét teszi. Mutatjuk, hogy mi is az az átsorolás és mi kell, hogy átkerüljünk, vagy épp bennmaradjunk.

Ösztöndíjas képzésre a legtöbb esetben jóval nehezebb bekerülni, mint önköltségesre. Magasabbak a ponthatárok és kevés a férőhely. Az egyetem első évét gyakran azzal a tervvel kezdik a hallgatók, hogy igaz, csak önköltségesre jutottak be, de majd a jó tanulmányi eredmények miatt átsorolják őket államira.

Az, hogy milyen formában kezdtétek az egyetemet nem jelenti azt, hogy véglegesen abban a finanszírozásban maradtok. Ha jól tanultok van esély átkerülni az állami támogatásba, viszont az ösztöndíjas helyeket is el lehet veszíteni, ha nem fektettek kellő energiát a tanulmányaitokba.

Fontos tudni, hogy az egyetemek az átsorolási döntést minden év július 31-ig, tanévenként csak egyszer kötelesek megtenni.

Ösztöndíjasból önköltséges

Egyetemtől és szaktól függetlenül, ha az állami ösztöndíjas hallgató nem felel meg a megszabott feltételeknek, abban az esetben az egyetem a tanév végén köteles önköltséges képzésre átsorolni.

Az automatikus fizetős képzésre való átsorolás feltételei:

  • az utolsó két aktív félévben átlagban nem szerzett legalább 18 kreditet
  • nem érte el az intézmény szervezeti és működési szabályzatában megállapított tanulmányi átlagot
  • az állami ösztöndíjjal támogatott képzés feltételeinek vállalásáról szóló nyilatkozatát visszavonja, vagy kimerítette a rendelkezésre álló támogatott időt

Egy hallgató felsőoktatási szakképzésen, alap-vagy osztatlan képzésen és mesterképzésen összesen tizenkét féléven át tanulhat állami ösztöndíjas formában - ezen felül minden további félévet önköltséges formában tudtok elvézegni.

Fizetősből ösztöndíjasba

Ez a fajta átsorolás azért nehezebb tud lenni, ugyanis az egyetemek csak a megüresedett állami ösztöndíjjal támogatott helyekre tudnak másik hallgatókat felvenni , amihez az átsorolást előzetesen kérelmezni kell. Így azok közül is a legjobb teljesítményt elérő hallgatók kerülhetnek át, rangsorolás alapján.

Tehát csak akkor kerülhettek át ingyenes képzésbe, ha jó a teljesítményetek, kérvényezitek az átsorolást és van üres hely a szakotokon. Az átsorolási kérelmet a Neptunon keresztül lehet intézni, amihez nem kell külön nyomtatványokat kitölteni. A bekerülést állami képzésre nehezíti az a tény még, hogy ha egy év alatt az ösztöndíjasok közül senkit nem sorolnak át önköltségesre, akkor sajnos nem is tudnak másik hallgatót átvenni.

Az átsoroláshoz szükséges átlagot az egyetemek határozzák meg, így ez intézményenként eltérhet, tehát mindenképp nézzetek utána a saját tanulmányi osztályotoknál az ezzel kapcsolatos információknak.

 

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.