Ismerkedj meg a Neptunnal - itt van minden, amit a gólyáknak tudni kell róla

Igaz, még csak most fogtok belecsöppenni az egyetemi életbe és kezdtek el megismerkedni annak ügyes-bajos dolgaival, a Neptunról biztos jóval a felvételik előtt hallottatok már. Minden egyetemista kedvenc felületéről van szó, ami sosem okoz csalódást, és természetesen mindig betölt, amikor a legnagyobb szükség van rá - vagy mégsem.

A rémtörténetek mellett mégiscsak egy elengedhetetlen felületről van szó az egyetemi ügyintézés kapcsán, ezért is fontos, hogy mindennel tisztában legyetek, mielőtt használatba veszitek az oldalt.

A Neptun (Egységes Tanulmányi Nyilvántartó Rendszer) a magyar egyetemek egységes ügyintézési és adminisztrációs hálózata, aminek felületén történnek a hallgatók adminisztrációs ügyei: ezen keresztül tudtok a tárgyaitokra és azok vizsgáira jelentkezni, itt kaptok üzeneteket a tanáraitoktól és az egyetemi pénzügyeket – kollégium, tandíj, ösztöndíj – is itt tudjátok intézni.

Ezért összegyűjtöttük számotokra, hogy frissen felvett egyetemistaként miket is érdemes tudni a Neptunról.

Első belépés

Az első kapcsolatfelvétel során az egyetem küld egy e-mailt a beiratkozáshoz szükséges tudnivalókról, és az első Neptun bejelentkezés útmutatójáról. Ehhez a belépéshez az egyetem megad egy felhasználónevet és egy a rendszer által generált jelszót. A Neptunba való első belépés során kapjátok meg a Neptun kódot, amit érdemes megjegyeznetek, ugyanis ezt a kódot az egyetem végéig rendszeresen fogjátok használni. Akkor is, ha később esetben más intézménybe is jelentkeztek.

A kezdeti neptunos teendőitek többnyire adminisztratív jellegűek. Elsők között a bejelentkezéshez kapott ideiglenes jelszót kell megváltoztatnotok. Ezután érdemes leellenőriznetek az adataitokat a Saját adatok menüpontban. A bankszámlátok adatait is rögzíteni kell, ezt a Pénzügyek/Beállítások alatt tudjátok intézni –ez a későbbi ösztöndíjak, tandíjak vagy esetleges pótdíjak ki- és befizetéséhez szükséges.

Ha az adatok megvannak, az egyik legfontosabb lépés a státusz aktiválása. Ezzel hitelesítitek, hogy a következő félévben részt vesztek az egyetemi képzésben, és csak a státusz aktiválását követően tudjátok felvenni a tárgyaitokat. Ezt a lépést az Ügyintézés - Beiratkozás/Bejelentkezés menüpontban tudjátok megtenni. Ha halasztani szeretnétek, akkor ugyan itt tudjátok a státuszotokat passzívra állítani.

Érdemes tudni, hogy a Neptunban a legtöbb művelet elvégzéséhez nem elég rákattintani a kívánt dologra, hanem előtte ki kell azt jelölni és a Mentés gombbal véglegesíteni. Ez a vizsgajelentkezésnél és a tárgyfelvételinél megnehezíti a gyors ügyintézést.

Mire jó a Neptun?

Ha az első lépéseket megtettétek és már kicsit otthonosabban mozogtok, az oldal további dolgaival is megismerkedhettek. A lap tetején nagy segítséget nyújt a menüsor, amin megtaláljátk például a Saját adatok vagy a Tanulmányok menüpontot. Az elsőn tudjátok megtekinteni a személyes adataitokat, a másikon pedig olyan hasznos információkat találhattok, mint a féléves órarend, tanulmányi átlag vagy a jegyeitek.

Jó tipp: Az üzenetek beállításánál érdemes bejelölni, hogy az üzeneteitek ne csak a Neptunra, hanem az e-mail címetekre is megérkezzenek, hogy mindig azonnal értesülhessetek a fejleményekről, például óra elmaradásról vagy lecke feladásról. Emellett azért is hasznos, mert sok tanár csak a Neptunt használja kommunikálásra és csak ezen keresztül üzen a hallgatóknak.

A Tárgyak fülre kattintva tudjátok elindítani a tárgyfelvételt, megnézni milyen órák közül választhattok, azok hány kreditet érnek, mikor, hol és ki tanítja majd az adott órát, stb. A vizsgákat külön fülön, a Vizsgákra kattintva tudjátok felvenni. Érdemes azt is tudni, hogy mikor a jelentkezésekre kerül a sor, sok esetben a rendszer túlterheltsége miatt nem enged majd belépni a Neptun vagy lefagy a rendszer. De nem érdemes idegeskedni rajta, ha nem fértetek be egy adott kurzusra vagy vizsgára, kérhettek létszámbővítést az egyetem ügyintézőjétől, akit - egyetemtől és kartól függően - a Tanulmányi Osztályon vagy a Tanulmányi Hivatalban találtok meg.

A Pénzügyek fülön tudjátok követni a pénzmozgásokat, az Információ és az Ügyintézés alatt pedig az adminisztratív jellegű információk érhetőek el - emellett a kollégiumi jelentkezést is itt tudjátok elindítani.

Neptun Meet Street

A COVID-19 alatt sok egyetem használta a Neptun Meet Street felületét, ahova a tanárok a kurzushoz tartozó domunemtunokat tudják feltölteni. Ennek használatát tanára válogatja, de a karantén ideje alatt voltak, akik a vizsgáikat is ezen keresztül bonyolították le. Mivel később ez a fajta ejárás több helyen megmaradhatott, ezért érdemes ezt a részét is az oldalnak megismerni. A kijelző bal felső sarkában, a Neptun jel alatt találjátok, ahol a Tanulmányi rendszerről kell átkattintani a Neptun Meet Street szövegre.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.