Ezekkel a feltételekkel tanulhattok ingyenesen, ha állami ösztöndíjas képzésre vettek fel titeket

Állami ösztöndíjas képzésre vettek fel? Mutatjuk, mi lesz a hallgatói szerződésben, amit a beiratkozáskor iratnak alá veletek.

  • Székács Linda

Jól hangzik, hogy ha állami ösztöndíjas képzésre vettek fel titeket, akkor ingyen tanulhattok az egyetemi vagy főiskolai képzéseken. Az igazság azonban az, hogy bizonyos feltételeket vállalnotok kell ezért cserébe, amik a beiratkozáskor aláírandó hallgatói szerződésben szerepelnek.

Ez lényegében egy olyan szerződés, amit az Oktatási Hivatalon keresztül az állammal köttök azért cserébe, hogy finanszírozzák a tanulmányaitok költségeit. Ez a következő feltételeket tartalmazza:

  • az adott képzésen legfeljebb a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő másfélszeresén belül oklevelet szereztek (oklevélszerzési kötelezettség), valamint
  • az oklevél megszerzését követő húsz éven belül a magyar állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt tartotok fenn (20 éven belüli hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség).

Amennyiben ezeket nem teljesítitek, vagy nem sikerül a megadott időtartamon belül diplomát szereznetek, annak következményei vannak.

Ha az oklevélszerzési kötelezettségeteket sértitek meg, kötelesek lesztek a tanulmányotok idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt fenntartani a képzésetek megszűnésének napjától számítva a magyar állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányi idővel megegyező időtartamot követő két éven belül. Ha pedig a hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettségeteknek nem tesztek eleget, akkor a 20 év leteltét követően kötelesek lesztek visszafizetni az igénybe vett magyar állami ösztöndíjnak – évente a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított éves átlagos fogyasztóiár-növekedés mértékével növelt – összegét.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.