A pornográfiáról indult kurzus egy amerikai egyetemen

Az egyetemi óra célja a fiatal generáció tudatosabb szexualitásra való nevelése, az óra tematikája pedig - bármennyire is meglepő - nem tartalmazza ilyen témájú felvételek megtekintését.

  • Székács Linda

"Társadalmi perspektívák a digitális pornográfiában" néven indult kurzus az amerikai Temple University-n  - tette közzé az intézmény honlapja még a félév elején, vagyis februárban. A leírás szerint az őszi félév óta aktív kurzus célja, hogy a hallgatók átfogó képet kapjanak róla és megértsék, mennyire összetett az internetes pornó témája. Manapság ugyanis iskolai edukáció és felvilágosítás helyett, a "digitális bennszülötteknek" is nevezett generáció számára az internetes pornófelvételek nyújtják az elsődleges forrást a szexualitásuk megismeréséhez, ennek ellenére mégsem ismert, milyen hatást gyakorol a társadalomra.

A pornó sokkal jobban befolyásol minket, mint gondolnánk, abban a tekintetben, hogy hogyan lépünk kapcsolatba a saját és mások testével, ki az, akit kívánatosnak találunk és kit nem, valamint, hogy hogyan kell kinéznie a szexnek, szemben azzal, hogyan néz ki valójában

- számolt be róla Jennifer Pollitt, az intézmény adjunktusa és igazgatóhelyettese.

A leírás szerint a kurzus tematikája nem tartalmazza pornófelvételek megtekintését, helyette a hallgatók többek között azt vizsgálják, vajon mit tanít (vagy éppen mit nem) a pornográfia a nemről, fajról, a szexuális irányultságról és viselkedésről, de tanulmányozzák a pornó kapcsolatát a szexuális erőszakkal, a testképekkel, a politikával és a jogszabályokkal is, a legfontosabb célja pedig, hogy segítsen megértetni a fiatalokkal a különbséget a videókon látott és a való életben megtapasztalt szexualitás között.

"Remélem, hogy ez nemcsak abban segít nekik, hogy kritikusabban gondolkodjanak a pornóról, hanem abban is, hogy jobban megértsék magukat és kapcsolataikat" - mondta a tanárnő, majd hozzátette; szeretné, ha a diákjai a kurzust követően képesek lennének beszélni a szexualitásról és a pornóról, ezzel pedig másokat is arra ösztönözni, hogy a szexualitás témája kevésbé legyen tabu.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.