Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Gábor Dénes Főiskola február 1-jétől Gábor Dénes Egyetem néven, alkalmazott tudományok egyetemeként működik tovább.
A Gábor Dénes Főiskola a felsőoktatási törvény decemberi módosításakor kapott egyetemi rangot - írja az egyetem. Az intézményt 1992-ben alapították.
A következő tanévben három alapképzést (mérnökinformatikus, gazdaságinformatikus, gazdálkodási és menedzsment), két mesterképzést (mérnökinformatikus, gazdaságinformatikus) és három felsőoktatási szakképzést (mérnökinformatikus, gazdaságinformatikus, gazdálkodási és menedzsment) indítanak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.