Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szegedi egyetem kuratóriumi tagjai az ügyben már egyeztettek is egymással, és teljesen egyetértettek.
Ha a források elérhetetlenné válnak, az egyetem saját forrásból biztosítani fogja, hogy hallgatói mobilitás legalább a jelenlegi szinten fennmaradhasson – mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemet működtető alapítvány kuratóriumának elnöke a Szeged.hu-nak.
Az SZTE nem kapott hivatalos értesítést az Európai Bizottság döntéséről - tette hozzá -, miszerint felfüggesztik az Erasmus+ és a Horizon Europe pályázatait, szerinte "ilyen horderejű ügyekben nem sajtóhírek alapján tájékozódnak".
"A hallgatói mobilitás kérdése a szegedi egyetemnél hozzátartozik a képzéshez. Egyetemi oktató vagyok, és nem vagyok hajlandó a hallgatók jövőjével játszani" – fogalmazott.
Nem ez az egyetlen intézmény, ahol már a lehetséges alternatívákon gondolkoznak. Saját ösztöndíjprogramot indít a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE), ha a hallgatóik nem vehetnek részt az Erasmus+ programban.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.