Már nem az oxfordi vagy a cambridge-i egyetem áll az élen, egy fontos rangsorban ez az egyetem vezet

Maga mögé utasította az Egyesült Királyság két topegyetemét a skóciai St Andrews a The Guardian egyetemi rangsorában.

  • Székács Linda

A skóciai University of St Andrews lett az Egyesült Királyság idei legjobb egyeteme - derül ki a The Guardian egyetemi rangsorából.

Bár a The Times és Sunday Times 2023-as felsőoktatási rangsorában idén a University of Oxford áll az első helyen (amely kilenc év után előzte meg nagy riválisát, a cambridge-i egyetemet), a The Guardian idén felsőoktatási listája élére már a St Andrews-t sorolta, amely így nagyot javított tavalyi helyezésén, ráadásul mindkét topegyetemet a háta mögé utasította.

A lap több szempont alapján rangsorolta az intézményeket, a hallgatói elégedettség mellett például az egy oktatóra jutó hallgatók száma, a diákok teljesítményének javulása, elhelyezkedési mutatóik alapján is.

Az Egyesült Királyság két elitegyetemén kevesebb hallgató jut az oktatókra, és több pénzt is költenek az oktatásukra, a The Guardian felmérése szerint Skócia legrégebbi egyetemére, az 1413-ban alapírott St Andrewsra járó hallgatók komolyabb fejlődésen mennek keresztül a felvételijük és a diplomaszerzés között, mint a Cambridge és az Oxford diákjai.

Itt tanult egyébként a brit trónöröklési lista első helyén álló Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegnő is, de magyar diákja is van az intézménynek (Csóka Milánnal tavaly készítettünk interjút).

A legjobb tíz egyetem közé egyébként belefért még a negyedik helyen álló London School of Economics, az Imperial College, és az 1960-as években alapított University of Bath és University of Warvick is.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.