Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több corvinusos hallgató is arról számolt be, hogy nem érkezett meg az Erasmus-ösztöndíjhoz járó anyagi támogatás, ezért a saját pénzükből kell megoldani a külföldi tanulmányaikat.
"Az Erasmus+ ösztöndíjat elnyertem, ugyanakkor az a mai napig nem került folyósításra; sem nekem, sem más hallgatóknak” – írta a Telexnek október közepén a Budapesti Corvinus Egyetem egyik hallgatója, hozzátéve, hogy ha az ösztöndíja a következő két hétben nem érkezik meg, haza kell utaznia, mert nem tudja saját pénzéből finanszírozni a költségeit.
A lap megkereste az egyetemet, ahonnan azt a választ kapták, valóban történt egy adminisztratív hiba, amely miatt idén csúsztak az ösztöndíjkifizetések, de október 20-ig gyorsított eljárásban megkapják az utalásokat.
A hiba nem központi, állítják az egyetemisták, ugyanis más egyetemeken tanuló társaik megkapták az ösztöndíjat. Az egyetem egyébként korábban jelezte, hogy önerőre lesz szüksége a diákoknak a külföldi félévük kezdetén, mert nem sikerült időben elkészíteni a szerződéseket. A mintaszerződések a sok kavarodást követően végül hibásan érkeztek meg a hallgatókhoz - jelezte a Telex olvasója - , az egyetem pedig azóta sem fizetett nekik. Az egyik hallgató szerint többen feljelentésben gondolkodnak, a hallgatói önkormányzat igyekszik "csillapítani a kedélyeket".
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.