Most már a Károli Gáspár Református Egyetemnek is van gazdasági kara

Augusztus 1-je óta már nem a jogi karhoz tartoznak a Károli Gáspár Református Egyetem gazdasági képzései.

  • Eduline

A Károli Gáspár Református Egyetem Szociális és Egészségtudományi Karának új neve ugyanis Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar – írja a reformatus.hu.

A kar dékánja, Mészáros József a hírportálnak azt mondta, szerették volna „láthatóbbá” tenni az egyetem gazdálkodási és menedzsment, emberi erőforrások és gazdaságtudományi képzését – ezeket eddig a jogi kar hirdette meg.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.