Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Idén "az energiaárrobbanás hatása csak részlegesen érinti az egyetemet, így az árváltozások az egyetemi működés megszokott rendjét kevésbé befolyásolják" - így reagált az Eötvös Loránd Tudományegyetem azokra a hírekre, melyek szerint a Természettudományi Karon vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a rezsidrágulás miatt néhány hónapra online oktatásra állnak át.
„Az ELTE-n jelenleg is zajlik az energiaszolgáltatókkal a jövő évre vonatkozó szerződések előkészítése. Az idei évben az energiaárrobbanás hatása csak részlegesen érinti az egyetemet, így az árváltozások az egyetemi működés megszokott rendjét kevésbé befolyásolják” – írja közleményében az egyetem.
A Népszava szombaton írt arról, hogy az ELTE Természettudományi Karán vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a megnövekedett rezsi miatt pár hónapra online oktatásra állnak át. Bár nem ez az ELTE legnagyobb kara, de a kar két épületének fenntartása az egyetem rezsijének felét teszi ki a korszerűtlen fűtés miatt. Az egyetem többször kért állami segítséget a fűtés korszerűsítéséhez, de nem kapott.
Az ELTE hétfői közleményében kiemeli: a kancellári vezetés az egyetemet fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztériummal, az akadémiai vezetéssel, a karok vezetőivel és a hallgatói önkormányzat képviselőivel közösen fogja kidolgozni azokat az alternatívákat, „amelyek biztosíthatják, hogy lehetőség szerint a jelenléti órák száma ne csökkenjen, az egyetemen zajló szakmai munka ne szenvedjen csorbát”.
Hozzáteszik: a 2023-as költségvetési számok novemberben válhatnak véglegessé, az ELTE idei költségvetése viszont az energia árának emelkedéséhez kapcsolódó többletet nem tartalmaz. Erről folyamatosan egyeztetnek, a jövő évre vonatkozó egyetemi terveket pedig a végleges számok és az energiaszolgáltatókkal megkötött szerződések alapján alakítják ki.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.