Egyre komolyabb megélhetési problémákkal küzdenek a brit egyetemisták

A National Union of Students kutatása szerint a brit egyetemisták 80 százaléka csak hitelekből és különféle támogatásokból tudja fenntartani magát.

  • Eduline

Tízből egy brit diák használja az élelmiszerbankokat, mert a számlák és az albérleti díj kifizetése után mindössze 50 fontjuk marad egész hónapra – írja a The Guardian.

A National Union of Students (NUS) 3500 brit egyetemista válasza alapján mérte fel a felsőoktatásban tanulók anyagi helyzetét. Eszerint január óta 5 százalékról 11 százalékra nőtt azoknak a száma, akik a magas infláció és a megélhetési válság miatt bevásárlás helyett non-profit szervezeteknél jutnak élelmiszerekhez. Még többen vannak, akik még így is kénytelenek piperecikkeken, egészségügyi szolgáltatásokon és az utazáson is spórolni, egyharmaduk pedig még a tanuláshoz szükséges felszereléseket sem tudná megvásárolni különböző támogatások vagy hitelkártya nélkül.

A hallgatók 90%-a beszélt arról, hogy a megélhetési problémák hatással vannak a mentális egészségükre, és mindössze 8 százalék érzi úgy, hogy az állam tesz a helyzetük javításáért.

Többek között ezekre a problémákra is megoldást kell találnia az Egyesült Királyság frissen kinevezett oktatásügyi miniszterének, James Cleverlynek és a Boris Johnson ellen tüntetőknek a középső ujját mutogató helyettesének, Andrea Jenkynsnek.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.