Meg kellett volna büntetnie a háború ellen tüntető hallgatóit, inkább lemondott az igazgató

Az orosz állam egyébként már meg is büntette a tüntető hallgatókat.

  • Eduline

Szergej Csernyisov Facebook-bejegyzésben közölte, hogy június 7-én lemondott a Novoszibirszk Városi Nyílt Főiskola igazgatói posztjáról, és új, „autonóm” főiskolát indít - írta meg a hvg.hu.

Sajtóhírek szerint az igazgató nem hagyja el Oroszországot, mert felelősnek érzi magát a diákjaiért.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.