Magyar egyetemisták taroltak egy nemzetközi kiberbiztonsági versenyen

2021 után idén is elnyerte a bostoni White Hat Conference kiberbiztonsági versenyének első díját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata.

  • Eduline

Az idei Cybercrime Investigation Competitiont május 31. és június 1. között tartották a Boston University szervezésében - írta meg a IT Business.

A versenyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági mesterképzéses hallgatói meggyőző fölénnyel, 80,4 százalékos teljesítménnyel nyerték a versenyt; a második helyezett „CIC Cyber Terriers” csapat 58,7 százalékos teljesítményt ért el.

Milyen egy kiberverseny?

Az első részben egy „capture the flag” típusú feladatsort kellett megoldani, vagyis egy rendelkezésükre bocsátott számítógépen kellett nyomok és bizonyítékok után kutatniuk, majd ezek alapján egy részletes, írásos szakvéleményt kellett írniuk. Mindezek után a három legmagasabb pontszámot elért csapat egy próbaperben vett részt, ahol neves bírák előtt kellett bizonyítaniuk igazukat - írtja az oldal.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.