Könnygázgránát miatt tört ki pánik egy bolíviai egyetemen, négyen életüket vesztették

Négy diákot agyontapostak és több mint hetvenen megsérültek a délnyugat-bolíviai Potosi város egyetemén, mert a tömeg pánikba esett egy könnygázgránát robbanásától - közölték hétfőn a helyi hatóságok.

  • Eduline/MTI

Értesülések szerint mintegy ötszáz diák gyűlt össze a hallgatói önkormányzati választásokra - ismertette Pedro Lopez, az egyetem rektora. A rendőrség szerint a diákcsoportok élénk vitái közepette valaki könnygázgránátot dobott a tömegbe pánikot keltve.

Roxana Choque ügyész szerint eddig négy diák halálát erősítették meg, hetvenen megsebesültek, illetve öten intenzív orvosi ellátásra szorulnak. Mint mondta, a négy halálos áldozat megfulladt, a többi sérült pedig zúzódásokat és csonttöréseket szenvedett.

Eduardo del Castillo belügyminiszter közölte, hogy nyomozást indítottak az ügyben, hozzátéve, hogy sikerült azonosítani egy gyanúsítottat. Bolíviában nem ritkák a diákok közötti tülekedések és korábbi esetekben könnygázgránátokat is használtak, igaz, halálos áldozatok nem voltak.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.