Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Úgy tűnik, az ötödik Orbán-kormányban sem kap önálló minisztériumot az oktatás, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter – aki hírek szerint a kormány tagja marad – legalábbis ragaszkodik a felsőoktatás irányításához.
A Népszava úgy tudja, az Emberi Erőforrások Minisztériumának éléről távozik a 72 éves Kásler Miklós, az a hír járja, hogy nyugdíjba vonul.
A lapnak többen azt mondták, hogy szerintük a minisztérium nem marad egyben, de főként az egészségügy irányításának helye kérdéses, éppúgy válhat önálló tárcává, mint ahogy bekerülhet a Belügyminisztérium alá.
Az oktatás ennek ellenére várhatóan nem kap önálló minisztériumot (még ha az egészségügyet el is veszítené az Emmi, maradna a szociális, a kulturális, a sportterület), a Népszava szerint Palkovics László innovációs miniszter ugyanis ragaszkodik a felsőoktatáshoz. Róla egyébként azt lehet hallani, hogy a kormány tagja marad.
A lap szerint a felsőoktatásért várhatóan Hankó Balázs jelenlegi felsőoktatási helyettes államtitkár lesz a felelős.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.