Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Eddig körülbelül 120 ezer aláírás gyűlhetett össze az ellenzéki pártok népszavazási kampányában a Momentum becslése szerint.
Karácsony Gergely főpolgármester még nyáron nyújtott be népszavazási kérdéseket öt témában, végül két kérdésben kezdődhet meg az aláírásgyűjtés.
200 ezer aláírás kell ahhoz, hogy az álláskeresési támogatás kilenc hónapra emeléséről és a Fudan-törvény hatályon kívül helyezéséről is lehessen szavazni. Az ellenzéki pártok december közepén indították el az aláírásgyűjtést.
A momentumos Hajnal Miklós az ATV-nek azt mondta: biztos benne, hogy a 100 ezer aláírás már megvan, de a vidéki adatok esetében mindig van pár nap csúszás az adminisztrációban. A politikus reméli, hogy inkább már a 120 ezer aláírás közelében tartanak.
Ha a köztársasági elnök az első lehetséges időpontra, vagyis április 3-ra tűzi ki az országgyűlési választást, akkor a kampánycsapatoknak a kopogtatócédulák gyűjtéséhez is hozzá kell kezdeniük.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.