Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hivatalosan is elindították a Fudan Egyetem magyarországi létrehozása ellen indított népszavazás kiírásához szükséges aláírások összegyűjtését az ellenzéki pártok - ezt csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be.
Karácsony Gergely főpolgármester szerdán vette át a népszavazási kezdeményezésekhez szükséges aláírásgyűjtő íveket szerdán a Nemzeti Választási Irodában (NVI).
Még a nyáron nyújtott be öt kérdésben népszavazási kérdéseket, és végül két kérdésben kezdődhet meg az aláírásgyűjtés.
Az egyik az álláskeresési támogatás kilenc hónapra emeléséről, a másik pedig a Fudan-törvény hatályon kívül helyezéséről szól.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.