Nem csak a modellváltó, az állami egyetemeken is kapnak béremelést az oktatók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán benyújtott törvényjavaslata szerint az állami fenntartású egyetemeken dolgozók is megkapják a kétszer 15 százalékos béremelést.

  • Csik Veronika

A törvénymódosítás az alapítványi és egyházi felsőoktatási intézményekhez hasonlóan modellváltásban nem érintett öt egyetemen - többek között ELTE-n, BME-n, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is megkapják az idén ősszel és jövő januárban két ütemben megvalósuló, harminc százalékot meghaladó béremelést - áll az ITM közleményében.

Változnának a doktori képzés feltételei is. A doktoranduszok a legmagasabb szintű posztgraduális képzésen már a mesterképzés utolsó évében tehetnének tudományos, kutatás-fejlesztési pályakezdésükért.

Illetve ahogy megírtuk, a tervezet szerint a továbbiakban Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemként működhet tovább a Testnevelési Egyetem.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.