Buszon, egyetemen, könyvtárban: hol kell felvenni a maszkot jövő héttől?

Újra fel kell venni a maszkot a tömegközlekedésben - így döntött csütörtökön a kormány. A legtöbb egyetemen már eddig is el kellett takarni az orrot és a szájat, mostantól pedig a budapesti mozikban és színházakban is maszkot kell viselni, és sok könyvtárban is. Hol kell maszk, és hol nem? Utánajártunk.

  • Bezzeg Hanna

November elsejétől újra kötelező a maszk a tömegközlekedésben – ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a csütörtöki kormányinfón. Ez azt jelenti, hogy jövő héttől egyetemre, iskolába vagy munkába menet el kell takarni az orrot és a szájat, ha buszra, villamosra, metróra vagy vonatra szálltok, de a pályaudvarokon és a megállóhelyeken is kell a maszk. Aki nem veszi fel a maszkot, azt leszállíthatják a járműről, sőt pótdíjat is fizettethetnek vele.

Karácsony Gergely főpolgármester a budapesti mozikban és színházakban is elrendelte a maszkviselést november 1-től.

Egyetemek: van, ahol csak novembertől kötelező a maszk

A legtöbb felsőoktatási intézményben már hetek óta maszkot kell viselni. Voltak olyan egyetemek – például az ELTE vagy a Debreceni Egyetem – ahol az őszi félév kezdete után alig néhány héttel újra előírták a kötelező maszkhasználatot. Mára pedig a legtöbb egyetemen hasonló szabály van érvényben: a fentiek mellett a miskolci, a szegedi, a pécsi egyetemen a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a kecskeméti Neumann János Egyetemen, a Gál Ferenc Egyetemen, a Kodolányi János Egyetem budapesti campusán, a Semmelweis Egyetemen, a Testnevelési Egyetemen, a Műegyetemen és a Zeneakadémián is kötelező maszkot viselni.

A legtöbb egyetemi szabályzat arra is kitér, hogy a maszkhasználat nemcsak az előadásokon, szemináriumokon és gyakorlati órákon, hanem valamennyi közösségi térben előírás, így például az egyetemi könyvtárakban is fel kell venni a maszkot.

A Semmelweis Egyetem néhány nappal ezelőtt döntött a kötelező maszkviselés bevezetése mellett, az oldalukon külön kiemelik, hogy a szabályozás a Központi Könyvtár területén is érvényes. A Szegedi Tudományegyetemen már október 5. óta érvényben a kötelező maszkhasználat: a szabály itt is kiterjed a könyvtár területére, emellett pedig a távolságtartást is kérik. A Dunaújvárosi Egyetemen múlt héten vezették be a maszkhasználatot, mely szintén érinti a könyvtárat is.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

10-ből 9 hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában, tanul. Ezen belül valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szakmát szerezhetnek. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés alapján a szakképző iskolákba járó 15 évesek jelentős része komoly kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.