Drágábbak lettek az albérletek a fővárosban, sőt vidéken is

Éves szinten 5,7 százalékos volt az áremelkedés – derül ki egy friss felmérésből.

  • Eduline

Tavaly szeptemberhez képest Pest megyében volt a legjelentősebb emelkedés, 9,5 százalékkal drágábbak lettek a kiadó lakások - derül ki a KSH-ingatlan.com elemzéséből, írta meg a 444.hu.

Október közepén átlagosan havi 150 ezer forintért kínálták a budapesti lakásokat a tulajdonosok, az V. kerület pedig áttörte a 200 ezer forintos határt. A megyeszékhelyek közül Veszprém és Székesfehérvár a legdrágább, 130 ezer, illetve 125 ezer forintos átlagos havi bérleti díjjal, a harmadik helyen Debrecen áll 120 ezer forinttal.

Persze van más lehetőség is

A legtöbb egyetem kollégiumába félév közben is lehet jelentkezni - az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetemen és a Pannon Egyetemen is van lehetőség szobát szerezni. Mutatjuk a részleteket.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.