Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Havi több mint hatezer forintot is spórolhatnak azok az exegyetemisták, akiknek a járványhelyzet alatt járt le a diákigazolványuk. Egy 2019-es plasztikkártyát még 2022-ben is elfogadnak majd.
Az Országgyűlés múlt héten bólintott rá a veszélyhelyzet meghosszabbítására - a döntés alapján 2022. január 1-jéig marad a rendkívüli jogrend, ami a diákigazolványok érvényességét is érinti. A veszélyhelyzet idején lejárt diákigazolványokat ugyanis egészen a veszélyhelyzet végét követő második hónap végéig fogadják el a közintézmények, a közlekedési vállalatok, a kereskedők.
Vagyis 2022. március 2-ig.
Friss diplomások: nem szabad kidobni a plasztikkártyát
A járványhelyzet miatt már több mint másfél éve elfogadnak minden lejárt igazolványt. Vagyis még azok is diákjeggyel és -bérlettel utazhatnak, akik utolsó félévüket 2019 szeptemberében kezdték meg, így akkor kaptak utoljára matricát a diákjukra.
Ezzel több ezer forintot spórolhatnak havonta:
míg egy budapesti BKV-bérlet diákkedvezménnyel 3450 forint, egy teljesárú bérlet 9500 forint.
Természetesen nem csak a helyi, a helyközi közlekedésben is nagy szerepe van a diákigazolványnak: a nappali tagozaton tanuló középiskolások és egyetemisták is 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a vonatokon, buszokon. Ez egy Budapest-Szeged vagy Budapest-Pécs távon több ezer forintos spórolást jelent.
Milyen matricákat fogadnak el a március 2-ig?
A következő matricával ellátott igazolványokat fogadják el a kedvezményes utazáshoz márciusig:
Ezen felül nyilván érvényes a friss köznevelési 2021/2022-es matricával ellátott (kék színű) és a 2021/2022. tanév I. féléves (lila színű) felmatricázott igazolvány is.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.