Minden egyetemista példaképe lehetne: 78 évesen szerzett diplomát a dédnagymama

A kitartó diák, évekig járt esti órákra, a csoporttársai feleannyi idősek voltak, mint ő, vagy még annál is fiatalabbak, de nagyon élvezte az egyetemet.

  • Csik Veronika

A 78 éves Vivian Cunningham múlt szombaton átvehette a diplomáját az alabamai Samford University-n - írja a hvg.hu a Today-re hivatkozva, a dédnagymama jelenleg azt fontolgatja, hogy mesterképzésre megy.

A friss diplomásnak egyébként két gyereke, három unokája és három dédunokája van már - 1992-ben nyugdíjba ment, de mindenképpen szeretett volna egy diplomát a végzettsége mellé, ezért beiratkozott az alabamai egyetemre és hat év alatt el is végezte.

"Azt mondom, kövesd az álmaidat, ne hallgass azokra, akik azt mondják, nem tudod megvalósítani őket, inkább tarts ki és hagyd, hogy isten vezessen az utadon" - mondta a nő a Today-nek. "Mondták a fiatalabb családtagok is: hogy ha én meg tudom csinálni, ők is meg tudják majd csinálni" - tette hozzá.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.