Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy április 19. és 23. között az információs sztrájkban résztvevő oktatók és hallgatók a tanórákon a modellváltásról fognak beszélgetni.
A magyar egyetemek oktatói és hallgatói összefognak, hogy április 19-23. között tájékozódjanak, tájékoztassanak, közösen gondolkodjanak és cselekedjenek az egyetemek szabadságáért
- olvasható az Infosztrájk oldalán.
A programsorozatot a március 15-i akciójuk folytatásaként szervezik, amikor is az ország különböző városaiban nemzeti trikolor kordonszalaggal vontak be köztereket, köztéri szobrokat - írják közleményükben. Azt is hozzáteszik: az esemény célja, hogy az egyetemi polgárság körében meginduljon a párbeszéd az autonómiáról és annak fontosságáról. A megmozdulásban résztvevő oktatók a tanóráikon teret biztosítanak a témáról való diskurzusnak, vagy a hallgatókkal beszélgetnek a saját egyetemükön zajló változásokról.
Mindemellett számos, a nagyközönség számára is nyilvános programot szerveznek, melyeket online felületeiken lehet majd követni - az eseménynek ugyanis már Facebook-oldala is van.
A programok szervezésében az alábbi egyetemekről vesznek részt oktatók és hallgatók:
Mindemellett folyamatosan várják a további csatlakozókat, mind a már részt vevő egyetemekről, mind az újonnan csatlakozni kívánókról.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.