Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A csatorna riportja közben a szalagcímben ez futott: "alapítványi fenntartásba kerül az egyetem".
Az M1 szerda délutáni hírösszeállításában már tényként kezelték, hogy modellt vált a Szegedi Tudományegyetem - szúrta ki a Szegeder.
Miközben az egyetem kancellára nyilatkozik a riportban, szalagcímként a képernyő alján az volt olvasható, hogy
Átalakul a Szegedi Tudományegyetem – alapítványi fenntartásba kerül az egyetem
A kancellár végig jelen időben beszélt az egyetem fenntartóváltásáról. Elmondta, hogy az államilag finanszírozott hallgatói létszám 5 évre biztosítva lesz, az állam 25 évre megvásárolja az egyetem szolgáltatásait.
A szerda reggeli összdolgozói értekezleten Rovó László rektor is beszélt arról, hogy a fenntartóváltás esetén kik lesznek majd az egyetem tulajdonosi alapítványának kuratóriumában. Bár a neveket még nem hozták nyilvánosságra, a hvg.hu információi szerint Novák Katalin miniszter, Nemesi Pál kormánybiztos és Szabó Gábor fizikus professzor neve is előkerült, mint leendő kuratóriumitagok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.