Ellentmondó információk miatt napolták el az átalakítás kérdését a PTE-n

Csütörtökön tárgyalta volna a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szenátusa az egyetemi modellváltás kérdését, azonban Miseta Attila rektor az ülés elején közölte, ezt leveszik a napirendről, mivel egészen más információkat kaptak Gulyás Gergelytől, mint Kásler Miklós tanácsadójától.

  • Eduline

Miseta Attila példaként hozta fel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki kormányinfón elhangzott mondatát, ami szerint a szegedi, a debreceni és a pécsi intézményekhez tartozó klinikai központok az esetleges alapítványi váltás után is az egyetemek részei maradnának, amire ő felhívta Kásler József EMMI-miniszter tanácsadóját, Kollár Lajost, aki azt állította, hogy náluk ilyen nem hangzott el - számolt be róla a hvg.hu.

Azt hiszem, akkora a bizonytalanság, hogy bölcsen tesszük, ha inkább várunk, ameddig a helyzet letisztul, mert ez egy kardinális pontja annak, hogyan határozunk. Én magam is zavarban vagyok, ha 15 percen belül két egymásnak ellentmondó információt kapok látszólag autentikus helyekről - mondta az ülésen a PTE rektora, hozzátéve, más bizonytalansági pontok is vannak.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Pécsi Tudományegyetem hallgatói és oktatói kedden tartottak plénumot az átalakítással kapcsolatban, ahol elutasították a modellváltást. Ezzel szemben a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) teljes mellszélességgel támogatja az átalakítást. A DEHÖK ellenszavazat nélkül - hetven igen, nulla nem arányban - megszavazta, hogy a szenátusba delegált tagjaik támogassák az egyetem modellváltását.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu