Kreditek nélkül zárhatják az őszi félévet a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói

A teljesített tanegységeket az egyetem új vezetése a tavaszi félévre regisztrálná.

  • Eduline

A hvg.hu információi szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatói és osztályfőnökei olyan tervéről értesültek, amely szerint úgy lenne érvényes a hallgatóknak az őszi félév, hogy a diákok kreditjeit erre az időszakra lenulláznák, és átvinnék őket a tavaszi félévre.

Nem ez az első kísérlet

Az új vezetése többször is megpróbálta érvényteleníteni a modellváltás miatt tiltakozó hallgatók 2020-as őszi félévét. Bár december közepén a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a kuratórium döntése nem hajtható végre, úgy néz ki, az történet itt nem ért véget.

A lap információi szerint az új vezetőség nem adta még írásba, hogy érvényes-e az őszi félév, a diákokat és az oktatókat hivatalosan nem tájékoztatták arról, februárban hol folytatódhat az oktatás, és az sem világos, hová költözhetnek vissza két hét múlva az egyetem kollégistái.

A hvg.hu teljes összeállítását a témában itt olvashatjátok el.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.