Az SZFE Színházművészeti Intézetének is új vezetője lett

Bodolay Géza rendező már alá is írta az egy éves szerződést a Színház és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE).

  • Eduline

A jövőben Bodolay Géza rendező fogja irányítani a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Színházművészeti Intézetét - erősítette meg az egyetem, illetve Bodolay is a hvg.hu-nak.

Elődje Bagossy László volt, akit 2018 januárjában neveztek ki. Bár megbízatása 2021-ig szólt, 2020. augusztus 31-én - tiltakozásul az SZFE alapítványi átalakulása és autonómiájának korlátozása ellen - lemondott intézetvezetői pozíciójáról.

A napokban írtunk róla, hogy az SZFE Film- és Médiaintézetének is új vezetője lett, Sára Balázs filmes és tévés operatőr, rendező személyében. Erről azonban az új kuratórium sem az egyetem tanárait, sem a hallgatókat nem értesítette, csak egy, a filmes tanároknak küldött levél egyik aláírójaként találkozhattak először a névhez tartozó titulussal. Sára Balázs azóta egy rövid interjút is adott, amelyben a terveiről mesélt. Ezt itt olvashatjátok el.

Az egyetem fenntartója dönthet úgy, hogy érvényteleníti a tanévet

A szerda éjjel megjelent kormányrendelet ad erre lehetőséget - írja a hvg.hu.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.