Újra meghosszabbították a lejárt diákigazolványok érvényességét - de meddig?

Ugyanis a diákigazolványokra is vonatkozik a nemrég meghozott rendelet, miszerint a jelenlegi helyzetben tovább érvényesek a vészhelyzetben lejárt hivatalos iratok, igazolványok.

  • Eduline

Utazás során a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig (várhatóan április 9-ig) elfogadják a köznevelésben a 2019/2020-as tanév érvényesítő matricájával, a felsőoktatásban pedig a 2019/2020-as tanév I. és II. féléves matricájával, illetve a 2020/2021-es tanév I. féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat - tájékoztatott az Oktatási Hivatal.

A kedvezményt azok a tanulók, illetve hallgatók is a meghosszabbított időtartamig vehetik igénybe, akik befejezték az iskolát és nem tanultak tovább - tehát a jogviszonyuk a 2019/2020. tanévben lezárult, és rendelkeznek diákigazolvánnyal - teszi hozzá a hivatal.

Azok, akik bármilyen okból nem tudtak diákigazolványt igényelni, de van aktív jogviszonyuk, igazolást kaphatnak. Ez most szkennelve, elektronikusan is kiküldhetők, otthon kinyomtatható; a közlekedési szolgáltatók nyomtatott aláírással és pecséttel is elfogadják. Azonban fontos, hogy elektronikus formában (pl. mobilon felmutatva) azonban nem fogadják el az igazolásokat.

Mi a helyzet a nyelvvizsgamentességgel és a kötelező nyelvvizsgákkal?

A tavaszi időszakban nyelvvizsga nélkül kiadták azoknak a diplomáját, akiknek a vizsga hiánya miatt nem sikerült megszerezni az oklevelet. Vajon most is lesz ilyen lehetőség? A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját kérdeztük.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.