Az elmúlt évek rangsorait nézve nem meglepő módon idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti a HVG 2021-es felsőoktatási rangsorát. Azonban a friss listán komoly helyezést zsebelt be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is. Újságárusoknál a HVG Diploma 2021 kiadványa.
Azt, hogy kik lesznek a legjobbak a HVG diplomarangsorában egyebek mellett az oktatók tudományos fokozatai, a hallgatók pontátlaga és a nyelvvizsgások aránya határozza meg - írja a hvg360 a friss lista kapcsán.
Az összetett intézményi rangsorokban az élen nincs változás: ismét az ELTE vezeti az egyetemek listáját. Azonban az utóbbi fél évtizedben először nem a Szegedi Tudományegyetem, hanem a Műegyetem áll a második helyen, elsősorban az oktatói rangsorban jelentősen javult helyezésének köszönhetően. Debrecen visszatért a tavalyelőtti harmadik helyre, mind a hallgatói, mind az oktatói rangsorban előbbre lépve.
A két egyházi fenntartású egyetem itt is az első tízben van, amit a Károli az oktatói, a Pázmány a hallgatói listán történt javulásának köszönhet. Kíváncsiak vagytok, ki fértek még be a legjobbak közé? A top 10-es listát a hvg360-on nézhetitek meg.
A HVG Diploma 2021 rangsort keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt, a kiadótól.
Mi alapján áll össze a rangsor?
Az összesített és kari rangsor idén is a hallgatói és az oktatói alrangsorból áll össze. A HVG felsőoktatási rangsorának készítői számos szempontot figyelembe vettek az intézmények rangsorolásakor: az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát.
Lassan itt van a vizsgadömping ideje, amikor ki sem látszottok majd a tanulásból. A zh-k teljesítése mellett van néhány fontos dolog, amire érdemes figyelnetek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
|