Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja szerint a hallgatók egyre nehezebben tartják fenn a blokádot.
Én azt hallom, hogy eléggé komoly feszültségek vannak odabent most már
- nyilatkozta Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja az Inforádiónak. Azt is hozzátette: tudomása szerint az egyetemfoglaló diákok lelkesedése fogy, egyre nehezebben tartják fenn a blokádot.
Szarka Gábor szerint a diákok megosztottságát mutatja az is, hogy őket "kompromittáló" fotók jutottak ki az épületekből, amiket Vidnyánszky Attila, a fenntartó kuratórium elnöke az Európai Parlament meghallgatásán is bemutatott.
A kancellár azt mondta, továbbra sem lépnek fel erővel a tiltakozó hallgatók ellen. "Nem fogjuk megkísérelni és nem az elsődleges cél, hogy oda minden áron bejussunk. Most a jövőt szeretnénk összerakni, és szeretnénk lehetőséget adni azoknak a fiataloknak, akik esetleg már meggondolták magukat, vagy nem is vettek olyan intenzíven részt, vagy csak egyszerűen egyfajta álszolidaritásból, vagy rosszul értelmezett szolidaritásból tartanak még ki emellett a dolog mellett, hogy oktatás legyen, oktatási tevékenységet végezhessenek és elvégezhessék ezt a félévet".
Szarka Gábor ugyanakkor megismételte, hogy előbb-utóbb minden Színművészetisnek nyilatkoznia kell, hogy együtt működik-e az új vezetéssel. Azt is újra hangsúlyozta, hogy veszélyben van a félév érvényessége, mert október elseje óta felelős vezető nem ellenőrizte az egyetemen folyó oktatást.
A kancellár hozzátette: az egyetemfoglalók a karbantartókat és a fertőtlenítést végzőket sem engedték be az épületbe, így kénytelen volt meghosszabbítani az őszi szünetet. Hétfőtől azonban várhatóan újraindul a tanítás.
Arcok a blokád és a maszkok mögött: ők az SZFE tüntető hallgatói
Már 60 napja tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem blokádja. De kik azok a hallgatók, akik az egyetemet védik és milyen belülről egy blokád? A hvg.hu most megmutatja, pontosan kik állnak a blokád mögött.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.