Szakszervezetek is csatlakoznak az SZFE október 23-i tüntetéséhez

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak közleménye szerint más egyetemek alulról szerveződő hallgatói után most a szakszervezetek is beállnak a demonstrációjuk mögé.

  • Eduline

Három konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) tagjai is résztvesznek a Színház és Filmművészeti Egyetem október 23-ra meghirdetett vonulásos megemlékezésén. Tagjaikat ők is 16:00 órára a Műegyetem rakpartra és 18:00 órára az Urániához hívják - olvasható az SZFE hallgatóinak közleményében.

A közlemény szerint a holnapi tüntetésen Kordás László, a MASZSZ elnöke is beszédet fog mondani, aki egyébként felhívja a három szövetség által tömörített szakszervezeteket: „személyes részvétellel is erősítsék azt az üzenetet, amit az SZFE fiataljai képviselnek: nem hagyjuk, hogy a hatalom kényére, kedvére packázzon velünk!”

Október 23-án az Urániánál 17:45-től lehet gyülekezni, a szervezők azt kérik, akik a menetben nem vesznek részt és ide tervezik az érkezést, az Astoria felől közelítsék meg a színpadot. Kötelezővé ugyan továbbra sem tehetik, de nyomatékos kérik a résztvevőktől a maszk használatát, valamint, hogy a kellő távolságot, a lehetőségekhez mérten, tartsák.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.