Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az internet lekapcsolása után az új vezetés most lecserélte a zárakat abban a teremben, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói eddig a fórumaikat tartották.
Korábban írtunk róla, hogy Szarka Gábor, a Színház - és Filmművészeti Egyetem kancellárja lekapcsoltatta az internetet kedden az egyetem kollégiumaiban. Most pedig a 444.hu arról számolt be, hogy a gondnokok elzárták a hallgatók elől az Ódry Színpadot, azt a termet, ahol eddig a fórumaikat tartották. A bent tárolt holmijaikat pedig kipakolták.
A lap úgy tudja, a kulcsok az üzemeltetéshez kerültek, de hogy biztos ne tudjanak visszajutni, a zárakat is lecserélték. A hallgatók ezt azért tartják furcsának, mivel az Ódry Színpadot korábban soha nem zárták, nem is tudtak róla, hogy van hozzá kulcs. Eközben az internet sem jött vissza: a Vas utcai épületben leszerelték a portról a hálózati kábelt. A Szentkirályi utcában reggel 7-től este 6-ig működik a vezetékes internet, de estére kikapcsolják.
A hallgatók azt mondták, hogy az intézkedések ellenére sem adják fel a tiltakozást. Már hősugárzókat is beszereztek arra az esetre, ha legközelebb a fűtést kapcsolnák le.
Mindeközben újabb egyetem oktatói állnak ki az SZFE hallgatói mellett. Most az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatói adtak ki egy nyilatkozatot, amelyben szolidaritásukat fejezik ki.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatói az alábbi nyilatkozatot tették...
Közzétette: Független Szabad Egyetem – 2020. október 14., szerda
Mint írták: a Színház- és Filmművészeti Egyetem tiltakozó diákjai "küzdelmüket az egyetemi oktatás, a gondolkodás és a művészi alkotás szabadságának védelmében vívják, tehát a Magyarország Alaptörvényében garantált jogok érvényesítése a céljuk. Ellenállásukat a szabadságukat és autonómiájukat korlátozó intézkedésekkel szemben messzemenően jogosnak tartjuk, támogatjuk, és erre buzdítunk minden polgárt, akinek fontos az egyetem autonómiája és az alkotás szabadsága".
Németh Gábor az SZFE kancellárjának: "ha bűnbakot keres, akkor megtalálta - én vagyok az"
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egyik oktatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a tanköztársaságnak nincsenek képviselői, az ötlet tőle származik.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.