Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Megnéztük, mikor tartanak őszi szünetet a fővárosi egyetemeken. Mutatjuk néhány felsőoktatási intézmény időpontjait.
A Corvinuson, az ELTE-n, a Pázmányon, és a Metropolitanen is 2020. október 26-án (hétfőtől) 30-áig (péntekig) lesz az őszi szünet. Ezen kívül az ELTE levelezős és esti munkarendű hallgatói október 31-én (szombaton) is pihenhetnek, a Pázmányon pedig még november 2-án sem lesz oktatás, ugyanis arra a napra rektori szünetet rendeltek el.
Így tehát - sokak örömére - a legtöbb egyetemen tíz napos lesz az őszi szünet - a Pázmányon tizenegy -, mivel az október 23-a is péntekre fog esni. Éppen ezért, akkor sem kell csüggednetek, ha nálatok nincs őszi szünet, ugyanis az október 23-a mindenhol ünnepnap lesz - így egy hosszú hétvégével biztosan számolhattok. Mindemellet érdemes utánanéznetek, hogy mikor lesz esetleg nálatok dékáni szünet, nyílt nap, vagy éppen valamilyen konferencia miatt szünet, hiszen ezeken a napokon is tudtok egy kicsit pihenni.
Őszi szünet, érettségi és középiskolai felvételi - ezek a hónap legfontosabb dátumai
Elindult a második hónap a 2020/2021-es tanévből: jön az őszi érettségi, beindul a középiskolai felvételi és kötelező lesz a lázmérés. Összeszedtük a legfontosabb dátumokat, amikre ebben a hónapban figyelni kell.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).