Nyolcpontos megegyezési javaslattal vetne véget a blokádnak az SZFE új vezetése

Legkésőbb október 7-én éjfélkor érjenek véget a blokádok, a sztrájk és minden "egyetemen folyó oktatás rendjének megzavarására" irányuló tevékenység - követeli nyílt levelében az SZFE általános rektorhelyettes és kancellára.

  • Eduline/MTI

Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár az MTI-hez vasárnap eljuttatott, közösen jegyzett nyílt levelükben azt mondják, "az SZFE polgárait, hogy az egyetem eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll". Ezért az SZFE fenntartójával egyeztetve felajánlják, hogy az egyetem főállású munkavállalói szeptember 1-jétől egységesen 10 százalékos béremelést kapnak és a megemelt összeget a 2020. decemberben utalt fizetésükkel együtt kapják meg a teljes, négyhónapos időszakra vonatkozóan.

Vállalják továbbá, hogy sikeres megegyezés esetén 2021. január 1-jétől egységes bértáblát vezetnek be, melynek eredményeként további átlagos 15 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre, az egyetem munkavállalói pedig a korábbi közalkalmazotti jogviszonyuk szerinti munkarendben dolgozhatnak tovább.

Azonban a felajánlások teljesülésének feltétele, hogy az SZFE dolgozóihoz azonnal hagyják abba a sztrájkot. Illetve további feltétel, hogy az "egyetemen folyó oktatás rendjének megzavarására és az egyetem létesítményei belső működésének akadályozására irányuló cselekmények" (beleértve különösen a blokádot) legkésőbb október 7-én éjfélkor minden elemükben érjenek véget, az új egyetemi vezetők innentől visszavonhatatlanul léphessenek be az egyetemi létesítményekbe és álljon vissza a beléptetés eredeti rendje - áll a nyílt levélben.

A megállapodási javaslat szerint átfogó, széleskörű egyeztetések kezdődnek az SZFE jövőjéről a teljes egyetemi polgárság bevonásával, melyben szó lesz a tervezett fejlesztések és különösen az egyetemi autonómia kérdésköre is szerepel. Az egyeztetések részleteit a felek közös akarattal határozzák meg. Kiemelik, hogy a hallgatói szerveződés eredményeként kialakult fórumok az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat keretein belül tovább működhetnek, ez azonban nem vezethet az oktatási tevékenység megzavarásához.

Az aláírók vállalják, hogy az SZFE vezetése az eddig kiadott közleményeiben és kommunikációjában tett vállalásának megfelelően

nem tesz semmilyen lépést azon munkavállalók és hallgatók ellen, akik a tiltakozások megkezdése és az október 7. éjfél közötti időszakban akár szervezőként, akár megvalósítóként olyan cselekményben vettek részt, amelyek az egyetem működési rendjének vagy oktatási tevékenységének megzavarására irányultak - áll az MTI által közölt levélben.

Mindeközben az egyetem futói megérkeztek Szegedre a tegnap elindított fáklyával, amit további négy egyetemi városba is futva juttatnak el a mai nap folyamán.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.