Mi lesz az Erasmus-programokkal a vírus alatt?

A járványhelyzet drasztikusan befolyásolta a nemzetközi felsőoktatási mobilitást és kapcsolatokat is.

  • Eduline/MTI

Világszerte jelentős korlátozásokat vezettek be emiatt. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta, a 2021-re tervezett virtuális mobilitás engedélyezése hamarabb napirendre került, így több százezren folytatták tanulmányaikat virtuálisan külföldön, vagy hazatérve otthonról, illetve nagyon sok oktató online látta el feladatait.

A Tempus Közalapítvány a járványügyi helyzet miatt vis major megközelítést alakított ki minden bajba került ösztöndíjas számára, és ezek a vis major eljárások továbbra is biztosítottak - jelezte Schanda Tamás.

Kifejtette: ha a fogadó állam és intézmény hatályos járványügyi intézkedései miatt nincs lehetőség arra, hogy eleget tegyenek a diákok ösztöndíjas kötelezettségeiknek, akkor a korábbi hazatérésük rendkívüli eseménynek számít és költségeik elszámolhatóak.

Komoly gondban lehetnek az angol egyetemek a Brexit után

Ugyanis elképzelhető, hogy a Brexit után jelentősen visszaesik az Egyesült Királyság egyetemein az Európai Unióból érkező hallgatók száma.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.