Elmaradó órák, folyamatos szorongás - vélemények a kaposvári színészképzőről

A Kaposvári Egyetemen végzett színészek nem tudják jó szívvel azt mondani a Vidnyányszky ellen tiltakozó SZFE-s hallgatóknak, hogy nem kell aggódniuk. Többen is meséltek a színész képzésen átélt tapasztalataikról.

  • Eduline

Két korábban az egyetemen végzett hallgató is elmondta véleményét a Vidnyánszky Attila vezette kaposvári képzésekről. A volt hallgatók szerint a képzésük végig akadozott, sok órájuk maradt el, túl korán dobták be őket a mélyvízbe, már elsős korukban színpadra kellett lépniük, amikor arra még nem voltak felkészülve. Volt olyan is, hogy az utolsó pillanatban kapták a telefont egy elmaradó órájukról, mert Vidnyánszkynak más dolga volt. Számos olyan kurzus volt, amire úgy kaptak osztályzatokat, hogy nem volt valós képzés - idézi a hvg.hu. Hozzáteszik, ha Vidnyányszky Attila jó képzést valósított volna meg Kaposváron, akkor most mondhatnák az SZFE tiltakozó hallgatóinak, hogy nem kell aggódniuk - de nem tudják jó szívvel ezt mondani.

Egy másik volt hallgató az ATV Híradónak mesélt az egyetemi éveiről. Elmondta, hogy a vizsgáikat szinte nem is látta senki, ők maguk próbáltak meg nézőket hívni az utolsó pillanatban, a duális képzés miatt sok órájuk elmaradt, és folyton szorongás érzetük volt amiatt, hogyan érjenek el valamit, hogyan kérjék a tanárjaikat, hogyan kommunikáljanak velük.

 „Vidnyánszky Attila a diploma előadásunkon természetesen ott volt, de azt is egy kezemen meg tudom számolni, hogy ő hány vizsgánkat látta a négy-öt év alatt” - mondta.

Mint mondta sok olyan tárgyuk volt, amire soha nem ültek be, és sosem találkoztak azokkal a tanárokkal, akik azokat tartották, próbáltak ez ellen felszólalni, nem sok sikerrel. „Meg lettünk fenyítve, amikor felszólaltunk” - jelentette ki. Állítása szerint az egyetemről való kicsapást is meglebegtették. A lány végül azt is hozzátette, ha újra kezdené, biztos, hogy nem felvételizne a Kaposvári Egyetem színész szakára, és nagyon tiszteli a Színművészeti Egyetem hallgatóit, amiért harcolnak az egyetemükért - ő nem érzi azt, hogy ki tudna állni a Kaposvári Egyetem mellett.

Továbbra sem tárgyalnak Vidnyánszkyval az SZFE hallgatói

Ma is az egyetem Vas utcai épülete előtt tartottak sajtótájékoztatót a hallgatók.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.