Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A diákoknak szombat estig kell elhagyniuk a kollégiumot. A koliban csak a külföldi hallgatók és a karanténba kerültek maradhatnak.
Szombat estig - a már most is karanténban lévő hallgatók kivételével - mindenkinek el kell hagyni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egyik kollégiumát - értesült a Magyar Hang.
Korábban mi is írtunk róla, hogy 35 hallgató került karanténba, miután 12 diáknál kimutatták a koronavírus-fertőzést. Az akkori információk szerint a fertőzöttek otthonunkban tartózkodnak, egy kivételével, aki kórházi ápolás alatt áll. A Magyar Hang azonban úgy tudja, hogy újabb öt egyetemista kapta el a vírust. Az érintett mintegy 600 diák egy része most attól tart, hogy hazatérve megfertőzhetik idősebb szüleiket.
Az NKE Sajtóosztálya a lapnak azt mondta, "az elmúlt napokban a kar hallgatói közül többen jelezték az egyetemi járványügyi operatív törzs felé, hogy koronavírus-fertőzésre jellemző tüneteik vannak. Ezen hallgatók egy része pozitív tesztet produkált, két kivétellel ők már most is az otthonukban tartózkodnak. Az egyetem a hatósági bejelentést megtette, a kontaktkutatás elkezdődött, ehhez az intézmény minden információt átadott a hatóságoknak".
Az egyetem azt is közölte, hogy a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében, elővigyázatosságból szeptember 6-ától kéthetes egészségbiztonsági időszakot rendelt el a Ludovika Campus kollégiumait érintően. Eszerint a következő két hétre átmenetileg a kollégisták nagy része elhagyja az érintett kollégiumot. A külföldi hallgatóknak nem kell távozniuk, aminek az az oka, hogy ők egyébként is csak két negatív teszt után léphettek be a campus területére.
"Nem távoznak továbbá a kollégiumból a tüneteket vagy pozitív tesztet produkáló hallgatók valószínűsíthető kontaktjai sem, akik a hét elejétől önkéntes karanténban vannak kollégiumi szobájukban elkülönítve. A most otthonaikba távozó kollégisták nagy valószínűséggel nem érintkezhettek vírusgazdával" - írták, majd azt is hozzátették: a hazaküldött hallgatók nem jelenthetnek veszélyt a hozzátartozóikra nézve, mert a kollégisták döntő része otthon töltötte a gólyanapok utáni hétvégét.
Két koronavírusos hallgató van a Széchenyi István Egyetemen
Még el sem kezdődött az egyetemeken az őszi szorgalmi időszak, de már most sorra jelentik be a koronavírusos eseteket. Most a Széchenyi István Egyetem adott tájékoztatást arról, hogy megjelent náluk a vírus.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).