A Képzőművészeti Egyetem is szolidaritását fejezte ki

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata piros-fehér szalagokkal vette körbe az egyetem bejáratát, hogy szolidaritásukat fejezzék ki az SZFE diákjaival és tanáraival.

  • Eduline

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata elsők között csatlakozott az SZFE petíciójához, most pedig piros-fehér szalagokkal fejezik ki, hogy az egyetemmel vannak.

Nyílt levelükben elítélik az az SZFE autonómiájának megszüntetését.

Alulírottak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának jelenlegi és volt hallgatói és oktatói szolidaritásunkat fejezzük ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és tanáraival. A leghatározottabban elítéljük az SZFE egyetemi autonómiájának megszüntetését. A szabad oktatás és kulturális élet mindannyiunk közös ügye, ezért sürgetjük az egyetemi és kulturális élet szereplőinek szerveződését és közös fellépését.

Közben a Magyar Filmművészek Szövetségének Elnöksége is szolidaritását fejezte ki  az SZFE diákjaival és tanáraival „abban a küzdelemben, amit a kultúra, a művészetek és az oktatás szabadságáért folytatnak.”

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is jelen volt a mai eseményen, élő adásban tudatták, hogy támogatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjait és tanárait.

Az SZFE lemondott vezetői szerint az álláspontok nem közeledtek egymáshoz

Az egyetem nemrég lemondott vezetése bejelentette, az álláspontok továbbra sem kerültek közelebb egymáshoz az oktatók és az alapítvány között.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.