Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Soha nincs késő megvalósítani a gyerekkori álmainkat - ezt bizonyította be egy 96 éves férfi is Olaszországban, aki egész életében arról ábrándozott, hogy egyszer diplomája lesz. Múlt pénteken az évfolyamának legjobb eredményével, kitüntetéssel szerezte meg a BA fokozatú filozófiadiplomáját.
Korábban mindig volt valami, ami megakadályozta a 96 éves Giuseppe Paternòt abban, hogy beteljesítse gyerekkori álmát és diplomát szerezzen. Azt azonban már nem hagyta, hogy az életkora vagy éppen a koronavírus-járvány az újtába álljon - szúrta ki Olaszország legidősebb elsődiplomását a 24.hu.
Giuseppe Paternònak nem volt egyszerű gyerekkora, ezért már nagyon fiatalon el kellett kezdeni dolgozni, hogy támogathassa a családját. Majd a második világháborúban behívták katonának, ezt követően pedig az állami vasúttársaságnál helyezkedett el, amit nem igazán szeretett, viszont ekkor már nős volt és a gyerekeit is el kellett tartania.
Ez idő tájt nem volt túl sok szabadideje, de azt a keveset is a tanulásra fordította, aminek meg is lett az eredménye: 31 éves korában, esti tagozaton leérettségizett. A legnagyobb álma azonban még mindig a diploma megszerzése volt, éppen ezért 2017-ben beiratkozott a Palermói Egyetem filozófia szakára. Minden nap reggel hétkor ébredt, és tanult ebédidőig. Délután pihent, aztán este visszaült a könyvei mellé és tanult éjfélig. Mivel a számítógépet már nem tanulta meg kezelni, ezért írógépen írta a beadandóit.
A szomszédai sosem értették, hogy az ő korában már minek vesződik ennyit egy oklevél miatt. "Nem értették meg, hogy az álmomat akarom valóra váltani, és ennek semmi köze ahhoz, hogy hány éves az ember" - mondta.
Giuseppenek már csak néhány vizsgája lett volna hátra, amikor kirobbant a koronavírus-járvány. Mivel a kora miatt ő különösen veszélyzetetettnek számít, számítógépes ismereteinek a hiányában pedig az online oktatásba sem tudott bekapcsolódni, ezért a családja szerette volna, ha halaszt egy félévet. A 96 éves férfi azonban ragaszkodott hozzá, hogy még most teljesíthesse a vizsgáit. Ezt azzal indokolta, hogy az ő korában már a vírus nélkül sem lehet biztos benne, hogy egyáltalán megéri-e az őszt.
A férfinak azonban sikerült megvalósítania az álmát, ugyanis múlt pénteken az évfolyamának legjobb eredményével, kitüntetéssel szerezte meg a BA fokozatú filozófiadiplomáját. A következő célja a mester fokozat megszerzése, ami nem is tűnik annyira hihetetlennek, hiszen az édesanyja is megérte a százat. Giuseppe pedig bízik abban, hogy a genetika az ő pártjára áll.
"U Can't Touch this" - ilyen, amikor az iskolaigazgató dalban üzen a diákoknak
Zseniális videó pörög a neten: a koronavírus és a távoktatás után így kell visszatérni az iskolába - legalábbis egy amerikai iskola igazgatója szerint.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).