Nem fogadja el a Színművészeti hallgatói önkormányzata az új döntést

Az SZFE hallgatói önkormányzata bejelentette, hogy nem támogatják a nemrég bejelentett fenntartó kuratórium vezetését.

  • Eduline

Ahogy nemrég beszámoltunk róla, az Innovációs Technológiai Minisztérium bejelentette, hogy Vidnyánszky Attilát nevezték ki a posztra. Ezt azonban a Színház- és Fillművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata Facebook-oldalán véleményezte.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának közleményeA sajtóból értesültünk a...

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK – 2020. augusztus 2., vasárnap

Azt írják, a sajtóból értesültek ők is az egyetemet szeptembertől fenntartó alapítvány kurátorainak a személyeiről. A HÖK szerint a hallgatók által korábban megfogalmazott, a modellváltás megvalósulásához elengedhetetlen feltételek egyike a következő:

Az öt tagú kuratóriumba 3 tagot az egyetem szenátusa, 2 tagot a minisztérium jelöl ki.

"A hallgatói önkormányzat szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Egyetem szenátusa által szakmai szempontrendszer alapján összeállított listáról egy jelölést sem vett figyelembe, és a korábbi ígérettel ellentétben az Egyetem egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között." Ezért a Hallgatói Önkormányzat a kuratóriumot nem fogadja el.

A bejelentés óta több egyetemi oktató is bejelentette a lemondását. Zsámbéki Gábor 41 év után azonnali hatállyal felbontotta a szerződését az intézménnyel, majd csatlakozott hozzá Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője is - teszi hozzá a hvg.hu.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.