A Cambridge Egyetem az első, ahol bejelnették: 2021-ig marad a távoktatás

A brit egyetem az első, ami bejelentette, hogy 2021 nyaráig egyetlen előadást vagy vizsgát sem tartanak meg személyes részvétel mellett.

  • Eduline

A teljes 2020/2021-es évre kiterjesztette az online oktatást a Cambridge Egyetemen – írja az intézmény szóvivőjét idézve a Guardian.

Ez azt jelenti, 2021. nyaráig egyetlen előadást vagy vizsgát sem tartanak meg személyes részvétel mellett. Kisebb tanulócsoportok, gyakorlatok ugyanakkor továbbra is tarthatóak személyesen, ha a hallgatóknak be kell tartaniuk a biztonságos távolságtartással kapcsolatos szabályokat.

Hozzátették, a döntést a tervezés megkönnyítése miatt hozták meg, de ha szükséges, akkor a későbbiekben felülvizsgálják, ha változások lesznek a koronavírussal kapcsolatos hivatalos szabályozásokban.

Arról már korábban írtunk, hogy az amerikai egyetemek is hasonló tervekkel készülnek a következő félévre. A Bostoni Egyetemen az már biztos, hogy a nyári oktatás online fog zajlani, de a járványra való tekintettel már azt is fontolóra vették, hogy akár az őszi félévet is távoktatásban fogják elkezdeni.

Komoly bajba kerülhetnek a brit egyetemek a koronavírus járvány miatt

A világjárvány miatt komoly tandíjkieséssel számolnak a brit egyetemek, ezért a kormánytól kérnek segítséget.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.