Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Milyen ponthatárokat húztak az általatok megjelölt mesterszakokon a korábbi években? Hány pont kellett az állami ösztöndíjas helyhez? Itt megnézhetitek.
Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy tavaly hol húzták meg a ponthatárt azon a mesterszakon, ahova a 2020-as felvételin jelentkeztetek, akkor itt megnézhetitek. Csak annyit kell tennetek, hogy kikeresetitek az adott egyetemet vagy főiskolát, illetve azt a kart és szakot, ahová jelentkeztetek.
A korábbi évek ponthatárai is érdekelnek? A 2018-as ponthatárokat itt, a 2017-es ponthatárokat pedig itt találjátok. Ha még ennél is korábbra szeretnétek visszamenni, akkor a 2016-os listát itt, a 2015-öset pedig itt tudjátok megnézni.
Arról, hogy a 2020-as felvételin melyik volt a tíz legnépszerűbb mesterszak, itt írtunk korábban.
A 2020-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt olvashatjátok.
Felvételi kisokos: itt nézhetitek meg, hány pontotok van összesen
Már egy ideje elindult a tavaszi ügyintézési időszak. De hol nézhetitek meg, hogy milyen pontokkal számolhattok az egyes szakoknál? Itt a válasz.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.