Jön a Corvinus-modell: újabb hat egyetem átszervezéséről döntött a kormány

A kormány újabb hat egyetem működési és finanszírozási modellváltásáról döntött - nyilatkozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára az MTI-nek szerdán.

  • Eduline/MTI

Az államtitkár jelezte: az ezzel és a további átszervezésekkel kapcsolatos törvénymódosítást kedden nyújtotta be a szaktárca a parlamentnek. A modellváltás célja, "hogy az egyetemek a helyi társadalmi élet, a felelős polgárság képzése és a gazdaságfejlesztés motorjává váljanak" - mondta Bódis József.

A kormány arról döntött, hogy az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a Széchenyi István Egyetem új struktúrában működik majd tovább. Bódis József hozzátette, 2020. július 1-jével az egyetemek alapítói és fenntartói jogai a közvetlen állami fenntartás helyett egy kifejezetten erre a célra alapított vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek.

A modellváltásban az első a Budapesti Corvinus Egyetem volt. A példával kapcsolatban az állatitkár azt mondta, a most átalakuló intézmények nem szakadnak el az államtól, hanem azzal, mint a felsőoktatási szolgáltatásokat megrendelő szereplővel 15-20 éves keretszerződés és 3-5 éves finanszírozási szerződésben alakítják ki a kapcsolatukat.

Az intézményi átalakítások elsősorban az agrárterületet érintik: 2020. augusztus 1-től az Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kara és a Pannon Egyetem Georgikon Kara a Szent István Egyetem szervezetébe olvad be. Ezt követően a teljes Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem összeolvad, ezzel párhuzamosan a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara az Óbudai Egyetem szervezetének részévé válik, megteremtve ezzel, hogy a Szent István Egyetem agrár tudásközponttá válhasson - mutatott rá az államtitkár. Hozzátette: más területet is érint az átszervezés. A Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kara szintén augusztus elsejétől a Károli Gáspár Református Egyetem szervezetéhez fog tartozni.

A koronavírus-kutatócsoport vezetője szerint úgy tűnik, ellaposítottuk a járványgörbét

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézetének docense egyben a koronavírus-kutató akciócsoport vezetője szerint most úgy tűnik, a járványgörbét ellaposítottuk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.