Szent István Egyetem: nem járt be az egyetemre a fertőzött hallgató

Egy teheráni konferencián vett volna részt a Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői karának doktorandusz hallgatója, akinél Magyarországon azonosították a koronavírust. A külföldi diák önkéntes karanténba vonult, nem látogatott egyetlen egyetemi campust sem - tájékoztatta a SZIE közleményben csütörtökön az MTI-t.

  • Eduline

Mint írják, a doktorandusz a tanulmányi előmeneteléhez szükséges konferencián vett volna részt Teheránban február 23-án és 24-én, ahova már 20-án megkezdte az utazását. Irán hivatalosan február 22-én jelentette be a koronavírus ottani megjelenését, a konferencia emiatt el is maradt.

A hallgató február 28-án, pénteken érkezett vissza Iránból, felkereste a Szent László Kórházat, jelezve, hogy fertőzött területről érkezett. A témavezetője is jelezte számára, hogy - összhangban az egyetemi intézkedésekkel - legalább 14 napig ne látogassa az intézményt, távolléte igazolt távollétnek minősül.

A hallgató a visszaérkezését követően budapesti albérletében önkéntes karanténba vonult, egyetlen egyetemi campust sem látogatott meg, sem Gödöllőn, sem Budapesten - írják.

A másik érintett a Semmelweis Egyetem gyógyszerész hallgatója. Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtökön azt közölte, hogy a két iráni diák jó állapotban van, enyhe tüneteik vannak, nem lázasak, "fizikálisan teljesen jól vannak".

A Semmelweis Egyetem hallgatója az egyik fertőzött iráni diák

A Semmelweis Egyetem egyik külföldi gyógyszerész hallgatójánál igazolták a tesztek a koronavírus-fertőzést - közölte az intézmény a honlapján.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.