Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Felvételizhettek egy újabb mesterszakra, ha már ilyen képzésben is szereztetek diplomát? Olvasói kérdésre válaszolunk.
Abban az esetben, ha már elvégeztem egy alap- és egy mesterképzést 3+2 év alatt, akkor a megmaradt két darab mesteres állami ösztöndíjas félévet felhasználhatom egy újabb mesterszak elvégzéséhez? Vagy mivel megvan a két diplomám, így már csak fizetős képzésre jelentkezhetek?
Nem, a maradék két állami ösztöndíjas félévet egy újabb mester-, vagy akár alapszakon is fel lehet használni, az ösztöndíjas képzésben való részvételt ugyanis nem zárja ki a felsőoktatásban szerzett fokozat. Ugyanakkor, mivel a mesterképzések két évig tartanak, a második évet már csak önköltséges formában lehet elvégezni.
Összesen tizenkét - osztatlan, több mint tíz féléves képzés esetén tizennégy - szemeszteren át tanulhattok támogatott formában. Szabály továbbá, hogy egy adott szakon az állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányok hossza legfeljebb két félévvel lehet hosszabb a képzési időnél. Ha egyszerre két szakon tanultok támogatott formában, duplán fogynak az ösztöndíjas félévek.
November 15-ig jelentkezhettek a februárban induló egyetemi, főiskolai képzésekre: a keresztféléves felvételiről szóló összes cikkünket itt találjátok.
Vigyázat: legalább ennyi kreditet kell szereznetek, hogy ne veszítsétek el az állami ösztöndíjas helyet
Az, hogy állami ösztöndíjas képzésre kerültetek be, még nem jelent végleges finanszírozási kategóriát. Mi az a minimális kreditszám, amelyet el kell érnetek ahhoz, hogy ne soroljanak át önköltséges képzésre? Olvasói kérdésre válaszolunk.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).