Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Várhatóan októberben kezdődhet meg a Károli Gáspár Református Egyetem leégett kollégiumának újjáépítése – írja a Magyar Hírlap.
Az egyetem Hittudományi Karának IX. kerületi kollégiuma januárban égett ki, az épület teljesen használhatatlanná vált, a nyolcvanas években készült vasszerkezet súlyosan megsérült a tűzben, ezért újjáépítés szükséges.
Zsellengér József, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese a Magyar Hírlapnak azt mondta, az épület bontási engedélyét megszerezték, az újjáépítési munkálatok várhatóan októberben kezdődhetnek meg, a kormány is akkor kezdi folyósítani a megszavazott támogatást.
A Hittudományi Kart ideiglenesen átköltöztették az egyetem Csopak utcai ingatlanába, a teológus hallgatóknak ugyanakkor a továbbiakban nem tudnak szállást biztosítani azok az egyetemek, akik a tűz után befogadták őket, így számukra egy épületet próbálnak kibérelni.
„A református egyház tagjai, gyülekezetei, intézményei megmozdultak a tragédia hallatán” – mondta Zsengellér József, hozzátéve, az elhunyt férfi hozzátartozóinak, a kollégiumban elszállásolt egyetemistáknak, valamit felújításra összesen mintegy százötvenmillió forint civil, javarészt reformátusoktól származó adomány érkezett be. Ebből harminckilencmillió forintot a hallgatók, 37,5 millió forintot pedig az áldozat családja kapott meg, a fennmaradó összeget az újjáépítésre fordítják. A hallgatók egyéb forrásokból is kaptak közvetlen támogatást, ruhákat, használati tárgyakat, egy informatikai cég például minden kárt szenvedett hallgatónak eljuttatott egy laptopot. A gyűjtés a felújításra az egyházkerületnél tovább tart.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).