Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Melyik könyvtárba érdemes beiratkozni a fővárosban és milyenek a díjak egyes egyetemi könyvtárakban? Útmutató elsőéves egyetemistáknak.
Érdemes beiratkozni néhány könyvtárba már az egyetem kezdetekor, főleg azért, mert a regisztrációs héten szuper kedvezmények is szoktak lenni (nem csak) az elsőévesek számára. Valamint jobb, ha belátjátok: az egyetemen nehezen kerülhetitek el a könyvtárbajárást, főként a vizsgaidőszakban nagy szükségetek lesz rá. A beadandókhoz, különböző kutatásokhoz, valamint a vizsgaidőszakhoz szükséges szakirodalmakért a félév végén előfordul, hogy aki kapja, marja alapon előfordul, aki jóval később veheti kézbe azt a kötetet, amelyből tanulnia kellene.
Megnéztük, hogy egyes fővárosi, illetve egyetemi könyvtárakba milyen áron tudtok majd beiratkozni. A helyben használat, vagyis a könyvtárakban olvasás, kutatás általában ingyenes szokott lenni, de ha valamelyik szakirodalmi vagy éppen szépirodalmi kötetet szeretnétek hazavinni, érdemes beiratkoznotok, és az olvasójegyetekkel bármikor kikölcsöznözhetitek ezeket.
Az egyik legnépszerűbb könyvtárban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban félévre elég magas, 4500 forint a beiratkozási díj, három hónapra pedig 3000 forint. Az Országos Széchényi Könyvtár féléves olvasójegyéért már csak 2000 forintot, az egyévesért pedig 3500 forintot kell fizetnetek - plusz 500 forint kártyakészítési díjjal (ez utóbbi több könyvtárban előforduló plusz költség egyébként).
Egyetemi könyvtárak
A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárába diákként egész évre 1500 forint ellenében iratkozhattok be, fél évre pedig 1000 forint a költség. A BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárat egy egész tanévben csupán 300 forint kártyadíj ellenében látogathatjátok.
Az ELTE Egyetemi Könyvtárából pedig ingyenesen beiratkozhattok. A Budapesti Corvinus Egyetem könyvtára szintén ingyenes, ugyanakkor 1000 forint kártyadíjjal kell számolnotok a beiratkozáskor.
Jó társ a vizsgaidőszakban
A vizsgaidőszakban nem csak a kényelmes könyvtári környezetre és az elérhető szakirodalmakra támaszkodhattok: az éjszakai baglyoknak kedvezve több egyetemi könyvtár rendszeresen meghosszabbítja a nyitvatartási idejét - van olyan könyvtár, ahol egészen éjfélig tanulhatnak az hallgatók.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.