Fontos infó elsőéves egyetemistáknak: ezekbe a könyvtárakba érdemes beiratkoznotok

Melyik könyvtárba érdemes beiratkozni a fővárosban és milyenek a díjak egyes egyetemi könyvtárakban? Útmutató elsőéves egyetemistáknak.

  • Eduline

Érdemes beiratkozni néhány könyvtárba már az egyetem kezdetekor, főleg azért, mert a regisztrációs héten szuper kedvezmények is szoktak lenni (nem csak) az elsőévesek számára. Valamint jobb, ha belátjátok: az egyetemen nehezen kerülhetitek el a könyvtárbajárást, főként a vizsgaidőszakban nagy szükségetek lesz rá.  A beadandókhoz, különböző kutatásokhoz, valamint a vizsgaidőszakhoz szükséges szakirodalmakért a félév végén előfordul, hogy aki kapja, marja alapon előfordul, aki jóval később veheti kézbe azt a kötetet, amelyből tanulnia kellene.

Megnéztük, hogy egyes fővárosi, illetve egyetemi könyvtárakba milyen áron tudtok majd beiratkozni. A helyben használat, vagyis a könyvtárakban olvasás, kutatás általában ingyenes szokott lenni, de ha valamelyik szakirodalmi vagy éppen szépirodalmi kötetet szeretnétek hazavinni, érdemes beiratkoznotok, és az olvasójegyetekkel bármikor kikölcsöznözhetitek ezeket.

Az egyik legnépszerűbb könyvtárban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban félévre elég magas, 4500 forint a beiratkozási díj, három hónapra pedig 3000 forint. Az Országos Széchényi Könyvtár féléves olvasójegyéért már csak 2000 forintot, az egyévesért pedig 3500 forintot kell fizetnetek - plusz 500 forint kártyakészítési díjjal (ez utóbbi több könyvtárban előforduló plusz költség egyébként).

Egyetemi könyvtárak

A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárába diákként egész évre 1500 forint ellenében iratkozhattok be, fél évre pedig 1000 forint a költség. A BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárat egy egész tanévben csupán 300 forint kártyadíj ellenében látogathatjátok.

Az ELTE Egyetemi Könyvtárából pedig ingyenesen beiratkozhattok. A Budapesti Corvinus Egyetem könyvtára szintén ingyenes, ugyanakkor 1000 forint kártyadíjjal kell számolnotok a beiratkozáskor.

Jó társ a vizsgaidőszakban

A vizsgaidőszakban nem csak a kényelmes könyvtári környezetre és az elérhető szakirodalmakra támaszkodhattok: az éjszakai baglyoknak kedvezve több egyetemi könyvtár rendszeresen meghosszabbítja a nyitvatartási idejét - van olyan könyvtár, ahol egészen éjfélig tanulhatnak az hallgatók.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.